MAGYAR FALU PROGRAM – Egyházi közösségi terek fejlesztése – 2021, MFP-EKT/2021

2021. évi Magyar Falu Program keretében kiírt „Egyházi közösségi terek fejlesztése – 2021 című,  alprogramra 2021. április 30-án nyújtott be a Római Katolikus Egyházközség pályázatot 15 055 877 Ft összeg értékben, melyet 2021. július 2-án pozitív elbírálásban részesített Magyarország Kormánya. A pályázat keretében sikerült 2023. tavaszán az sikerült felújítani a 3073 Tar, Kossuth út 9. alatti ingatlant. 

A Tar, Kossuth út 8. szám alatt található plébánia épület az 1800-as években épült Plébánia épületét szerettük volna ebből a pályázatból felújítani, energetikailag hatékonyabbá és közösségi szempontok szerint komfortosabbá alakítani. Ennek a célkitűzésnek sikerült eleget tenni.

Egy ekkora falu életében, mint Tar már fontos szerepe van az egyházközösségnek, melyek központja a Plébánia épülete. Ennek az épületnek a nyílászárói mára elöregedtek és megérettek a cserére. Emellett az épületben egy cserépkályhával és egy kis fatüzelésű kályhával van megoldva az fűtés, ezt váltanánk ki egy olyan központifűtésrendszerrel, amellyel az épületben megoldható lenne a fűtés. Az elmúlt években igyekeztünk a plébánia lehetőségeit a közösség javára kihasználni, ezen javítana ez a beruházás. Ez elmúlt év a vírushelyzet miatt falunk lakosságára és erre a közösségre is kihatott, ebből a szempontból is szeretnénk élettel megtölteni az épületet.

Az elmúlt években az egyházközség felújítatta a templom külső homlokzatát, egyházmegyei, helyi önkormányzati, saját erőből és hívek adakozásából. Megépítettünk szintén saját erőből, a hívek adakozásából egy kápolnát, amihez szintén anyagilag hozzájárult az Önkormányzat. Még egy zarándokszálláshely is tartozik az egyházközségünkhöz, amit szintén saját erőből próbálunk felújítgatni. Így a plébániát mindig a végére hagytuk. Tapasztaljuk, hogy mennyire fontos közösség egy falu életében az egyházközösség is, ezáltal egyezve a pályázat kiírás egy fontos szempontjával éspedig, hogy a falvak megtartó erejét az itt élők közössége mindenképp erősíti.

Az adott cikk linkje: https://www.tarkozseg.hu/?page_id=3754